A hétvégém csütörtökön kezdődött, mivel megírtam egyetlen vizsgámat, amit nagyon csúnyán bemákoltam. Az ázsiai tanulási módszer az a rövidtávú memóriára épít, mint azt kifejtették többen is. Ugyanis a vizsgát megelőzően benyomulnak a könyvtárba, aztán alvás nélkül tanulnak kb 10 órán keresztül. Elég fura látvány volt egy teremnyi tanuló koreait látni, mert elhatároztam hogy kipróbálom én is ezt a módszert és szerda este hajnali 4ig tanultam a csütörtöki vizsgára. Nem tudtam az összes kérdésre a válaszokat megtanulni így szelektálni kellett, de bejött az a lényeg.
Később találkoztam Yang-ho val meg Song-de barátommal aztán elmentünk enni valamit, meg beburítni egy kis itókát, későbbre tervbe volt véve, hogy este megyünk a jjimjilbang-ba ami egy szauna, meg termálfürdő szerű dolog, ahol ott is lehet aludni ha nagyon megfárad az ember így konkrétan a városok legolcsóbb moteljaként is funkcionál. Tervbe volt véve, így meg is ejtettük. Nem tudtam mire számítsak, bementünk, adtak a jjimjilbangos emberek ilyen ruhát amit fel lehet ölteni, mondom faja nem kell meztelenül flangálnom, kitéve magamat az ázsiai emberek fürkész tekinteteinek, lévén az egyetlen fehér ember a fürdőben. (egyre többet használom azt a szót hogy lévén... fasza). Szóval ruha, elkezdtem volna átöltözni, erre oldalrafordulok, mind a két srác már meztelenül virít mellettem, hehe mondom faja akkor nekivágok én is. Utána flangáltunk meg zuhanyoztunk vagy 30 percet, aztán felvettük a szaunaruhát, és elhúztunk aludni. Elég sokan aludtak mindenhol a földön, így betársultunk és a sok hortyogás közepette, álmot erőltettem a szemeimre. Másnap irány a termálfürdő, meg a szauna, meztelenül persze na az fasza volt nagyon el is határoztam vissza is fogok menni, ha van rá időm. Tökre ellazul az ember a forró vízben, amúgy általában főtt tojást kajálnak a jjimjilbang-ban mindenki elgondolkodhat a jelentésen. Már ha akar. Na ott mindenki csekkolta amúgy a bránert, Dani élveznéd nagyon hehe vicces :). Miután kiszaunázgattuk magunkat, elhúztam egy órára. Aztán aznap semmi más érdekes nem történt azt hiszem.
Szombat: Elhatároztuk hogy megmászunk egy hegyet aminek a neve Katbawi szikla, és egy kőből faragott nagy Buddha van a tetején. kb 1-1:30 percen keresztül másztuk a lépcsőfokokat meg a meredek ösvényeket, majdnem leszakadt a lábam, de megérte mert olyan szép kilátás volt fentről, hogy az csak na. Le is van fényképezve meg videózva. A Buddha is jó volt, sokan imádkoztak, meg hallhattunk mantrákat kazettáról, vicces kis hangulata volt. Csak elkezdett zuhogni az eső, meg iszonyú szél is volt így egy pöttyet fáztam a végére. Igazából a hideg dominál mostanában, meg za eső... vége lehetne gyüjjön visszaa jó idő azt mondom.
Vasárnap: Megnéztem életem első Baseball meccsét élőben. Élveztem csak ismételten hideg volt, meg azért annyira nem izgalamas az elején amikor nem tudom a szabályokat... de szerencsére elmagyarázták, így többé kevésbé értem őket. Amúgy itt az a szokás ha meccs van mindenki deep fried csirkét vesz, nem tdom hogyan mondjam magyarul.... bocsi ilyen KFC- s csirkét lehet sok helyen kapni. Meg vesz hozzá sört aztán azt eszi meg issza a meccs alatt. A Samsung Lions vs. Kia Tigers meccset néztem meg ahol a Lions a hazai csapat, tehát Daegu-é. Én nem nekik drukkoltam. Amúgy a lakótársam most már két napja nincsen itthon szóval tudok aludni amikor akarok, és a helyzet az hogy most akarok, szóval csucsu!